Menü

A konverziós arány definíciója

A konverziós arány egy esemény bekövetkezésének aránya a felhasználók számához viszonyítva. Ez az szám egy százalékos arány lesz, ami miatt szabad szemmel is összevethető lesz más arányokkal. Angol kifejezése Conversion Rate vagy CR.

Weboldalad konverziós arányának kiszámításához el kell osztanod a konverziók számát a napi / havi látogatók számával, majd az így kapott összeget meg kell szoroznod százzal, hogy százalékos értéket kapj. Tehát:

Konverziós arány = (konverziók száma / felhasználók száma) × 100

Tehát ha 600 látogatóból 10-an konvertálnak, akkor 1.5%-os konverziós arányt könyvelhetsz el, mert 10/600 = 0,016 * 100.., 1.66

A konverziós ráta mint mérőszám, bármit jelenthet, amit csak mérni szeretnénk, ami fontos, tudnunk kell, hogy egy esemény hányszor következett be a lehetséges esetekből. A konverziós ráta célja, hogy össze tudjuk hasonlítani a felhasználói viselkedéseket, így azokra a folyamatokra koncentráljunk inkább, amely nagyobb eredményt produkál vagy éppen azokon módosítsunk amelyek kevésbé hatékonyak.

Online marketing és a konverziós arány

A konverziós arány mértéke leginkább az online marketingben szokott érvényesülni, ahol a párhuzamosan futó kampányainkat tudjuk összehasonlítani. Pl: Facebook vagy Google Ads hirdetéseink futnak hatékonyabban. (Esetleg melyik aspektusában melyik hatékonyabb),

Vagy Google Ads alatt már futó kampányaink közül melyik hirdetések gyengélkednek. Pl nagy az átkattintási arány, de kicsi a konverzió. Ezeket érdemes mindig figyelemmel kísérni, eleve jobb költség megtérülési eredménnyel fogunk tudni dolgozni. 

Minél több konverziót sikerül összeszedned (még ha nem is közvetlen vásárlások ezek), annál több lehetséges vagy konkrét vásárlót szerezhetsz magadnak egy adott nagyságú forgalomból.

Tehát a konverziók figyelésével hirdetéseid azok hatékonyságát is felméred az Google Ads kampánykezelés során. Nem mindegy, hogy havi 1000 fizetett látogatóból 100 ezer vagy 1 millió forint bevételünk keletkezik.

A konverziós arány javítása

A konverziós arány javítása egyértelműen az összehasonlíthatóságon múlik. A párhuzamosan futó kampányaink eredményeit tudjuk minél gyorsabban összehasonlítani vagy kampányunk részeredményeit összehasonlítani. Ami mindenképp fontos és érdemes ha A / B tesztelést is be tudunk vezetni, megállapítani, hogy egy kampány melyik verziója tud hatékonyabban futni. Ilyen A / B tesztelési form a Google Ads-ban, ha egyszerre több hirdetési szöveget készítünk el, majd megnézzük melyik hatékonyabb.

De komolyabb kampányoknál ezeket nehezebb összevetni. Sok esetben a például weboldal tulajdonosok különböző Landing page-eket is készítenek ugyan annak a kampánynak és mérik melyik hatékonyabb. Így mérhetjük, hogy mely marketing megszólítás lehet vonzóbb a mi célközönségünknek.

Online marketing tervek készítése és kivitelezése egyedi igények szerint
Kérjen ingyenesen árajánlatot személyre szabva!


Árajánlatot szeretnék kérni...

Mi a konverziós arány

A konverziós arány százalékban mutatja meg, hogy mekkora egy kampányunk sikeressége az elért ügyfelek vagy felhasználók arányában. 

Mire való konverziós arány?

A konverziós arány segít meghatározni kampányaid hatékonyságát, mert egy százalékos értéket rendel hozzájuk. Ez alapján egyértelműen látható és összehasonlítható, hogy mely szegmens működik jól, és min lenne érdemes javítani.

EGYÉB kapcsolódó BLOG BEJEGYZÉSEINK

Címkék : Online marketing